Egy halott lány töténete...(novella)

A temető tele van síró emberekkel. Ott vannak a barátaim, a családom, és az ellenségeim is.

Mindegyikük csak a nevemet zokogja, halk sírás közepette.De miért sírnak ? Nem haltam meg…Csak a kóma altat engem…Mindenki egy koporsó köré gyűlt , amiben egy sápadt szőke hajú lány élettelen teste tartózkodik .Ez a lány én vagyok …

Mindenki , csak reménykedve makogott :

-Biztos jobb ott neki ! Ott mindenki szereti .Ez volt a sors…Valami oka csak volt , annak , hogy elment ! Hiányzni fog…-oda akartam menni , hozzájuk , és megnyugtatni őket,hogy én itt vagyok velük…Hogy én nem haltam ,meg , az csak a testem .De én itt vagyok…Csak tudnám hol …A semiben lebegve , testetlen, láthatatlan…

Mindenki sír , senki se kivétel ,mindenki imádkozik azért ,hogy nekem jobb legyen . Hogy örökre köztük legyek …

Mindenki csendben zokog , mert elmentem …De én itt vagyok! Szörnyű ezt látni, hogy valami olyan miatt keserüek, ami miatt teljesen felesleges .

Az emberek egyre kevesebben vannak…Már csak tíz ismerösöm gyászol…De száz gyertya ég…

Az emberek egyre kevesebben vannak…Már csak egy ismerösöm gyászol …De tíz gyertya ég .

Éjfél tájt van , és ez az ember , még mindig csak guggol a sírom mellett , és zokog …Ez a férfi nagyon kitartó…Biztos sokat jelentettem neki…De én nem tudom ki ö…Nem emlékszem senkire…

A férfi zokog , és nekem is ahhoz lenne kedvem .Mit ér az , hogy csak láthatom az embereket ? Mikor ök azért sírnak , mert nem láthatnak ?

A férfi , még egy utolsó imát ,mond értem .Majd sírva távozik…

Az emberek teljesen elfogytak… Már egyik ismerösöm sem gyászol… De egy gyertya ég…

Én csak nézem a temetöt , ahová ujjabb , és ujjab holtak jönnek .Nézem a sírom , ami , már ütött-kopott . Az emberek nem látogatják meg…Benötte a gáz , a virágok elhervadtak .Már egy gyertya sem ég…

Pár év múlva. egy bicegö férfi lép a síromhoz, új gyertyát gyújt , kiszedi a gazt , új virágot hoz . Majd mesélni kezd :

- Drága Anne…Bocsásd meg nekem , hogy évekig nem jöttem .De ez a világ szörnyü…Mindenhol háborúk…Én is ott voltam…Ahol a legnagyobb az emberáldozatok száma…Muszáj, volt mennem .De visszajöttem , és amint idöm engedi , eljövök hozzád ! Ígérem!-a férfi újra zokogni kezdett , majd keserüen felnevetett- Mostmár tudom miért mentél el…Sosem szeretted a háborúkat…És így nem kell átélned öket – ez az ember , még órákig maradt , és csak sírt , és beszélt .Néha imát mondott értem . De ahogy mindenki , ö is távozott .

A temetö ismét üres volt…És több évig nem jött vissza a férfi…De egy szép napon , már idösödödö emberként jött vissza .Leguggolt a sírom mellé , és beszélni kezdett .

-Drágám! Bocsásd meg, hogy nem jöttem, de még , így öregemberként , s szükség van rám a harcban .De már nem fogok sokáig álni .Ez lesz az utolsó harc…Tudom…Túl kevesen vagyunk…Az ellenség túleröben van…Pont ezért szertném , ha vigyáznál erre .-egy kis arany gyürüt húzott le az ujjáról , és temette a földbe .Majd imádkozott , és távozott .

Pár hónap múlva , újra tömeg a temetöben , újra azt a gödröt nézik , amiben el vagyok temetve , de most mást gyászolnak .A koporsóban az az öregedö férfi feküdt , aki nem hagyott el , aki mellettem maradt .

Már senki sincs a sírunknál, de ezer gyertya ég...Én pedig a gyertyák fényében olvasom a kis márványlapra írt szöveget :

Anne Conde és férje Josh Candermann

Itt nyugszik békében, az örök

Nyugalom földjén.

(1990-2009 * 1990-2070)

Szóval,ő volt a férjem , aki mindent megtett értem , és nem felejtett el….

Remélem teccet:D

Írj komit!!!

Puszi:D