14.fejezet-Szerettem...elhagyott...meghalok!

Két nap telt él , a szörnyű esemény óta .Chris általában nálunk volt .De volt mikor , Orsi jött át lelki szemetesvödörnek .És az is megesett , hogy Cody vállán sírtam , ő pedig az enyémen .Szörnyű volt ez a pár nap . Tudni , hogy soha többé nem láthatod .És még el sem búcsúztam tőle. Én ezt nem bírnám , ki ,de Chris segített átvészelni ezt , a szörnyen lassan telő időt .Most is vele voltam .A vállára borulva sírtam .Ő pedig csak csitítgatott .Üveges tekintettel meredtem előre , túl lassan telt az idő .Csak néztem , a falon kattogó óra mutatóit , ahogyan utolérik egymást , és halk kattogást hallatnak . Csak néztem…nem tudtam , hogy miért , de ez az óra elég érdekessé vált számomra , az utóbbi napokban .Lehet , hogy csak vártam a négy órát .Mikor anya munkaideje lejár , és ő vígan toppan be a házba , megcsinálja a vacsit , és együtt esszük meg azt …Lehet…Nem tudom .Chris elég kitartó volt .Óránként , lenyomott a torkomon , egy-egy csokit , vagy éppen egy szelet kenyeret . Felvitt a szobámba , és lefektetett .Mindent megcsinált , amire hangtalanul kértem . Kibontakozott , az ölelésemből , és felkapott az ölébe .Lassan haladtunk , fel a szobámba…Felérve betett az ágyamba , és betakargatott .Lefeküdt mellém , és jóéjszakát kívánt .Amit én egy halk hümmögéssel értékeltem .

Másnap reggel mikor felébredtem , Chris , még javában aludt .Én pedig könnyes szememet tettem még olyanabbá .Csak sírtam , és sírtam .Chris hamarosan felkelt a bőgésemre , de nem csitítgatott . Csak fájdalmas arcot vágott .

- Sarah…ez így nem megy!

- Mi nem megy? –kérdeztem elfúló hangon .

- Ez az egész…én nem lehetek veled örökké , hogy babusgassalak .Ez így nem …

- Nem értem mire gondolsz…

- Sarah ! Az istenért ! Érts meg !Nem akarok veled lenni többé…- a könnyek forró habjai , a torkomat emésztették .Visszaemlékeztem , mikor legutóbb mondta ugyanezt , hogy értsem meg .Akkor vissza akar kapni , most pedig el akar hagyni .Csak játszik velem .Én keserűen felnevettem , és ugyanilyen hangszínben próbáltam magamat becsapni…

- Na persze…Ez biztos nem igaz!Csak átversz!Te , nem hagyhatsz el – zokogtam , mire ő megcsókolt, és egy halk sajnálom mellett eltávozott a helységből .Aminek falai , mintha szűkülni kezdtek volna .De nem tették…sajnos…Kinéztem , az ablakon , borult volt az ég .Feketébb , mint valaha .Mintha az én hangulatomhoz társulnának .Az is olyan volt .Fekete , és ködös .Eszembe jutott , mikor leugrottam , a tetőről. Akkor nem sikerült…De most , most másképp lesz .A tetőre vezető út , hosszúnak tűnt, és üresnek . A könnyek előszöktek a szemeimből .De hagytam , hogy essenek , most , utoljára. Vettem egy mély levegőt , és utoljára visszaemlékeztem azokra , akiknek fontos lehetek .Nem voltak sokan .És ők is majd valahogy túlélik .Egy lépést tettem előre , és így farkasszemet nézhettem a magassággal .Nem volt olyan magas , de a betonba csapódást , nem élném , túl .Még egy lépést tettem előrébb , és már a mélység ölében voltam .Akkor jutott eszembe , hogy , ha én ezt teszem azért , mert elvesztettem valakit , akkor –egyáltalán –ha szeret valaki , akkor ő is ugyanúgy tenne mint én ?Ezt én nem akarom !Nagyon nem .Ha visszafordíthatnám az időt, nem lépnék le a tetőről , de már nem volt mit tenni .Csak várni , a pusztító halált …

Nem lett hosszú :)de azért ez már ma a második rész , szóóóval...tessék megbecsülni:D

KOMIKAT