Orsi:Élni, vagy életben hagyni

Cím:Élni, vagyéletben hagyni
Írta:Orsi
Téma:Halál/Vámpírok

Minden azon az átkozott napon történt este.Otthon voltam a kedvesemmel együtt,Bryannel.Sajnos mielőtt ezt elmondanám nektek,tudnotok kell valamit:én egy vámpír lány vagyok!A legnemesebb és a legősibb(vámpír)családból származom.

És életem során az volt a legnagyobb hiba hogy ezt nem tudattam Bryannal.Pedig jobb lett volna,ha mindent elmondtam volna neki.De makacs,és rendíthetetlen nő voltam mindig is.Amit egyszer elhatároztam,azt nem lehetett megváltoztatni.És pont ez a szörnyű tulajdonságom vetett véget mindennek ami szép és jó volt számomra.DE csak magamra hallgattam...

Mind a ketten a kanapén ültünk szótlanul.Aznap akartam vele közölni hogy meg kell ölnöm.Tudom hogy ez hülyeség,és ne nézzetek őrültnek,de a családomnak ez volt a szokása vagy inkább szabálya.10 évenként meg kellett ölnünk egy halandó embert,aki a legközelebb állt hozzánk.Az elején nem is tűnt olyan nehéz feladatnak amikor az első 10 évemben,egy olyan férfit kellett megölnöm akiről azt hittem hogy fontos nekem,aztán mikor meggyilkoltam,már nem is hiányzott.És ezt a hülye idióta szabály azért volt,mert az őseink is ezt csinálták,és hogyha nem követtük volna a szokásokat,akkor kihalt volna az egész családom.Ezt pedig senki sem akarta.Tehát nagyon erősnek kellett lennem.De nem ment.Bryant nem lehetett csak úgy megölni.Mert őt jobban szerettem mint a saját életemet.Ő érte mindent meg tettem volna,de nem lehetett.Az egész életét csak úgy oktalanul tönkretenni nem tudtam,egyszerűen nem voltam rá képes!Annyira szeretem őt mint még senki mást!És ezt csak róla tudtam elmondani!De meg kellett tennem amitől féltem.És csak egy családi szokás miatt véget vetek az életének,ez nem olyan könnyű.Mert lassan már 5 éve voltunk együtt,és nem tudtam volna tőle csak úgy megválni!

Csönd volt a hófehér szobában.Csak a lélegzetünket lehetett hallani.Végül Bryan felállt és megcsókolt:

-Szeretnék neked mondani valamit!

-Mit?-lelkendeztem de eszembe jutottak a szándékaim vele-inkább nekem kéne neked mondani valamit!-hirtelen belenéztem a gondolataiba és megláttam egy gyűrűt.Nem jutottam szóhoz.Meg akarná kérni a kezemet?Én meg megakarom ölni?Ezt nem találtam igazságosnak.Elszörnyülködtem ahogy magamba néztem.Én csak egy élő-holt lény vagyok,aki a boldogságot keresi,majd elpusztítja azt.Ez szörnyű,már szinte gyilkosnak is nevezhettem magam.Belül csak sötétség takar,köd és homály vesz körül,és aki megismer az egy életre megbánja.Aki velem akar lenni,az a halállal találkozik.Aki engem akar szeretni,az csak a végzetét ismeri meg.Aki együtt akar lenni velem,annak nálam végződik az útja.És ez ellen nem lehet semmit se tenni.Mert én ilyen leszek 100 vagy akár 1000 év múlva is.Rajtam még egy villám csapás se segíthet,mert az maradok aki,és erre muszáj büszkének lennem.De nem nézhetek fel a gyilkos családomra és önmagamra.

Annyira szégyeltem magam!Szinte gyűlöltem vámpír énemet.Egyedül csak egy átlagos ember akartam csak maradni,aki átlagosan éli az életét,öregszik,nem kell ölnie, a családja miatt,szerethet valakit, és még sorolhatnám.De nekem nem adatott meg a normális és egyszerű élet.Meg kellett elégednem az akkori életemmel(ami szörnyű és kibírhatatlan volt).

Bryan csak ült és kíváncsian bámult.

-Hát...vagyis...

-Igen Elizabeth?

-Tudod hogy nagyon szeretlek.És azt is tudod hogy érted képes lennék meghalni.

-Igen tudom és én is így érzek-mosolygott.Nem bírtam a szemébe nézni.Nem volt szívem belenézni gyönyörű mély barna szemeibe.Amik nemsokára fényüket vesztik az én kezeim által.De muszáj voltam neki megmondani:

-Bryan!Neked most meg kell...-eszembe jutott valami.Szó nélkül a konyhába rohantam.A fiókokat remegő kézzel kezdtem ráncigálni.Kést keresve rohangáltam.Majd megtaláltam a legnagyobb és legélesebb kést.Visszamentem kedvesemhez.Ő csak ijedten nézett rám:

-Mi a baj?

-Hogy mi a baj?!Az hogy most meg kell hogy ölje...-lassan lépkedtem hozzá,közben felé tartva a végzetes kést.De ő csak állt,némán és rám nézett.A düh a harag és ki tudja még hogy mi késztetet arra hogy belé szúrjam a tőrt.De nem tettem meg.

Magam felé tartottam,és beleszúrtam a szívembe.Iszonyatosan fájt,ahogy áthasította hideg,sötét szívemet.De mintha megkönnyebbültem volna.Azért mert életben hagytam valakit aki fontos volt nekem.Bryan odafutott hozzám:

-Te meg mit csinálsz?Azonnal hívok segítséget!-már nyúlt volna a telefonjáért,közben én a földre zuhantam,és megragadtam a kezét:

-Hagyd csak!Rajtam már nem lehet segíteni.-vörös vérem folyni kezdett,mint a patak.S egyre erősebben áradt a testemből.De nem bántam meg ezt a döntésemet.Legalább neki nem kellett meghalnia.Ő még élhetett tovább,ameddig lehetett.És minél többet gondolkoztam ezen,annál erősebben éreztem hogy nem volt hiába amit aznap tettem.Végül is megmentettem egy életet!És ez a legcsodálatosabb dolog a földön.Legalább helyette valaki olyan halt meg,aki nem érdemelte ki a szeretetet,nem érdemelte volna meg a törődést és a szerelmet.

Nehezen kapkodtam a levegőt,néha néha már hörögtem,mert tüdőmbe az édes levegő helyett vér ment.Bryan ijedten meredt rám,de én csak nyugtatgattam:

-Semmi baj!Velem most ez történt,miattad.

-Én vagyok a hibás!Csak is én!Ha jobban szerettelek volna...

-Te vagy a legártatlanabb ember akit ismerek!Nem te vagy a hibás.Csak is én.Mert nem mondtam meg neked hogy..kh kh hogy én vámpír vagyok..és hogy meg kellett volna ölnöm téged...khkh

-Jaj ne beszélj már hülyeségeket!Most olyan állapotban vagy,hogy össze-vissza beszélsz.Mindjárt hívom a kórházat.

-Ne kérlek ne!Nem akarom hogy életben maradjak.Érted akartam meghalni,vagyis inkább helyetted és meg is fogok!Én csak egy szörnyeteg vagy...khkh angyal jelmezbe bujtatva...khkh

-Nem igaz!

-De.....-éreztem hogy már csak pár másodpercem van-azt akarom hogy tudd:Szeretlek!És érted halok meg!-szemeim lecsukódtak,testem utoljára rázkódott meg,és az utolsó lélegzetemet is kifújtam.Még hallottam Bryan eszeveszett kiáltozását,de tudtam hogy már nem segíthet.Hiszen rajtam már végképp nem lehetett segíteni.Ahogy átgondoltam a halálom pillanatában az életemet,örültem hogy valaki olyasvalaki helyett halhattam meg akit szerettem....

,,A halál könnyű,hideg néha drámai,szomorú de megnyugtató..."