Szélvihar-11.fejezet(2.rész)

Letettem a tollat,és elolvastam a levelet.Ak önnyeim még jobban folyni kezdtek, de nem érdekelt.A papírlapot Alicenak adtam.Aki megígérte , hogy bármi áron eljuttatja Edwardhoz.

-Indulhatunk?-kérdezte Cody az egyik kisbabát fogva. Vagyis inkább hozzá volt kötözve…De nem lényeg…

-Persze-bólogattam hevesen, és elvettem Alictől a másik picit-Hiányozni fogsz!-ölelgettem meg barátnőmet.

-Muszály mennünk-zavart meg Cody.

Magamhoz szorítottam az édesen alvó csöppséget, és futni kezdtem, Cody is követett.És csak futottunk, futottunk, és futottunk. Szinte semmit nem vittünk magunkkal, csak pár váltóruhát.Kedves volt Codytól , hogy velemjött.De ő falkai kötelességének érezte.

Két nap múlva fáradtan estünk a puha fűbe.Végre megérkeztünk. Még mindig gyönyörű hely volt. Annyi kivétellel, hogy már őrzött emlékeket.

- Hogy fogják hívni őket?-kérdezte Cody este, a tűz mellett ülve.

- Az egyiket Ed…Nem…Az túl fájdalmas lenne…Zachary-nak…Mindig tetszett ez a név…

- -És melyiket hívják majd így?

- -A bronzvöröshajút…Ő…ő Edwardra emlékeztet…Gondoltad volna…Hogy már két naposan lesz hajuk?-mosolyodtam el.

- -A másik rád hasonlít…Fekete haj, ragyogó kék szemek…Pont mint te.

- -Igen. De azért sajnálom őket…Zacharyt…és na várj! Joseph!

- Szép nevek.Biztos Edwardnak is tetszene.Bocsi…

- -Ne!Hagyd csak…Már megszoktam , hogy , hogy nincs most velem.

A házban aludtunk.Rémálmaim voltak.Mély álomból hirtelen ébredtem, és rögtön papírt, és tollat kerestem.

Drága Edward!

Nem jöttél. Hiába vártalak.

Nem akartam még írni, mert az valahogy lelomboz. Csak azt erősíti bennem, hogy lehet vissza se jössz. Bár most nem sírok. De sírnék. Azt hiszem, már teljesen kiszáradtam. De ne aggódj!Eszek rendesen. Már amit találok persze…

Már adtam nevet a fiainknak…Remélem neked is tetszenek a nevek. A fekete hajúnak Joseph a neve. A bronzvörös hajúnak pedig Zachary. Nagyon szépek…Bár most Zachary egy kicsit sok fájdalmat kelt bennem, mert pont olyan mint te…

De nem ezért írok…Hanem , mert álmodtam. Tudom, ez nem olyan nagy dolog. És nem is kéne elmondanom…De rémálmom volt…És mikor felriadtam…Ilyedten tapogatóztam magam mellett, hogy valyon merre lehetsz. Aztán tudatosult bennem, hogy nem vagy itt velem. És ezért írok… Mert tudnom kell, hogy jól vagy-e…Vagyis…Csak magamnak bizonygatom azt, hogy el tudod olvasni ezt a levelet, éshogy most arra gondolsz amire én. Hogy szükséged van rám.

Most sok hülyeséget összehordok. De neked ez egy perc amíg elolvasod, úgyhogy folytatom a levelem.

Kicsit kellemetlen nekem, hogy most csak írok, és írok!Te pedig nem válaszolsz…Bár ha visszajönnél…

Ugye te jól vagy? És nem esett bajod? Hülye kérdések tudom…De most én is hülye vagyok!Tiszta depressziós!CSAK GYER MÁR IDE HOZZÁM!!!Jó, tudom, hogy ez nem kívánság műsor…És , hogy ez a levél el sem fog hozzád jutni…Mert ugyebár: Alice nem fog idejönni ezért a levélért…

Szeretlek, és soha el nem felejtelek!

S.a.r.a.h