Aki sosem lehete a téd

Cím:Aki sosemlehet a Tiéd
Írta:Gicus
Téma:Szerelem

Csak álltam, és néztem Őt, ahogy végzi a munkáját, rám se nézve, de tudja, hogy ott állok mögötte, mégsem szólít meg. Még köszönni sem köszön. Láthatatlan vagyok számára, mint a szellemek, akiket csak a fényképen lehet látni.
Szeretem már nagyon régóta, de nem tud róla, mert nem mondtam el neki. Mindent tönkretenne.
Még mindig Őt néztem, és közben végigpásztáztam szememmel testét.
Se nem túl izmos, se nem túl gebe, épp annyira jókötésű, mint amilyennek lennie kell.
Volt alkalmam párszor átölelni, és olyankor boldog voltam. Nagyon boldog.
Akkor kerültem hozzá igazán közel, éreztem édes illatát, ami belőle áradt, és legszívesebben soha, de soha többé nem engedtem volna el. Mégis megtettem. Meg kellett, hogy tegyem, hisz barátnője van, aki szebb és csinosabb, mint Én.
Minden nap látom, ahogy ölelkeznek, csókolóznak. Engem sosem szeretne úgy, mint a kedvesét, de Én szeretem, ezért kell elengednem Őt! Nem kínozhatom tovább magam! Nem!
Volt egyszer, hogy félreértettem a cselekvéseit, de nem vette észre.
Ő úgy tekint rám, mint barátra, a legjobb barátjára, akivel mindent megoszthat. Ha bánata van, akkor a vállán kisírhatja magát, ha tanács kell, akkor ad, és aki mellette áll jóban, rosszban.
Ilyen egy igaz barát.
Csak azzal nem számolt, hogy ez az igaz barát egyszer belészeret, és minden egyes együtt töltött percben türtőztetnie kell magát, hogy ne lopjon Tőle egy-egy csókot, mikor mosolyogni látja. Pokolian nehéz.
Most mégsem köszön Nekem, csak tudnám, hogy miért nem. Talán megtudta, hogy többet érzek iránta, szimpla barátságnál, vagy egyszerűen nem akar Velem beszélgetni.
Sosem tetszettem neki, és sosem fogok. Meg is értem. Nem vagyok olyan szép, mint a címlapokon a fotómodellek. Nem vagyok olyan alkat.
A sors folyton keresztbe tesz az embernek. Nekünk mindig az kell, akit lehetetlen elérni.
Ha tetszik egy srác, az általában elérhetetlen, mert vagy nem tetszel neki, vagy barátnője van, vagy épp a saját neméhez vonzódik. Na, azt hívják szívásnak. Nálam az első kettő igaz.
Talán sosem fog elmúlni teljesen a szerelmem iránta, de halványodni, halványodni fogâ026 egy idő után biztos.
Erre már rájöttem, és ha végleg le akarom zárni magamban ezt a dolgot, akkor ez ellen valamit tennem kell!
Lassú léptekkel közelebb mentem Hozzá, majd vállánál fogva magam felé fordítottam, és megcsókoltam.
Ajkai olyan édesek voltak, mint a frissen készült nektár, s olyan puha és meleg, hogy azt szavakkal lehetetlen kifejezni.
Nem húzódott el, mert annyira meglepődött, hogy mozdulni sem tudott.
Miután véget vetettem a csókunknak a szemébe néztem, majd kimondtam, ami egy ideje nem hagy nyugodni.
- Szeretlek.
Szólni sem tudott. Még egy ideig Őt néztem, majd megfordultam, és a kijárat felé mentem, végül kiléptem, nemcsak a helyiségből, hanem az életéből is. Örökre.
Ő az, aki sosem lehet a Tiéd.

Orsi:Élni, vagy életben hagyni

Cím:Élni, vagyéletben hagyni
Írta:Orsi
Téma:Halál/Vámpírok

Minden azon az átkozott napon történt este.Otthon voltam a kedvesemmel együtt,Bryannel.Sajnos mielőtt ezt elmondanám nektek,tudnotok kell valamit:én egy vámpír lány vagyok!A legnemesebb és a legősibb(vámpír)családból származom.

És életem során az volt a legnagyobb hiba hogy ezt nem tudattam Bryannal.Pedig jobb lett volna,ha mindent elmondtam volna neki.De makacs,és rendíthetetlen nő voltam mindig is.Amit egyszer elhatároztam,azt nem lehetett megváltoztatni.És pont ez a szörnyű tulajdonságom vetett véget mindennek ami szép és jó volt számomra.DE csak magamra hallgattam...

Mind a ketten a kanapén ültünk szótlanul.Aznap akartam vele közölni hogy meg kell ölnöm.Tudom hogy ez hülyeség,és ne nézzetek őrültnek,de a családomnak ez volt a szokása vagy inkább szabálya.10 évenként meg kellett ölnünk egy halandó embert,aki a legközelebb állt hozzánk.Az elején nem is tűnt olyan nehéz feladatnak amikor az első 10 évemben,egy olyan férfit kellett megölnöm akiről azt hittem hogy fontos nekem,aztán mikor meggyilkoltam,már nem is hiányzott.És ezt a hülye idióta szabály azért volt,mert az őseink is ezt csinálták,és hogyha nem követtük volna a szokásokat,akkor kihalt volna az egész családom.Ezt pedig senki sem akarta.Tehát nagyon erősnek kellett lennem.De nem ment.Bryant nem lehetett csak úgy megölni.Mert őt jobban szerettem mint a saját életemet.Ő érte mindent meg tettem volna,de nem lehetett.Az egész életét csak úgy oktalanul tönkretenni nem tudtam,egyszerűen nem voltam rá képes!Annyira szeretem őt mint még senki mást!És ezt csak róla tudtam elmondani!De meg kellett tennem amitől féltem.És csak egy családi szokás miatt véget vetek az életének,ez nem olyan könnyű.Mert lassan már 5 éve voltunk együtt,és nem tudtam volna tőle csak úgy megválni!

Csönd volt a hófehér szobában.Csak a lélegzetünket lehetett hallani.Végül Bryan felállt és megcsókolt:

-Szeretnék neked mondani valamit!

-Mit?-lelkendeztem de eszembe jutottak a szándékaim vele-inkább nekem kéne neked mondani valamit!-hirtelen belenéztem a gondolataiba és megláttam egy gyűrűt.Nem jutottam szóhoz.Meg akarná kérni a kezemet?Én meg megakarom ölni?Ezt nem találtam igazságosnak.Elszörnyülködtem ahogy magamba néztem.Én csak egy élő-holt lény vagyok,aki a boldogságot keresi,majd elpusztítja azt.Ez szörnyű,már szinte gyilkosnak is nevezhettem magam.Belül csak sötétség takar,köd és homály vesz körül,és aki megismer az egy életre megbánja.Aki velem akar lenni,az a halállal találkozik.Aki engem akar szeretni,az csak a végzetét ismeri meg.Aki együtt akar lenni velem,annak nálam végződik az útja.És ez ellen nem lehet semmit se tenni.Mert én ilyen leszek 100 vagy akár 1000 év múlva is.Rajtam még egy villám csapás se segíthet,mert az maradok aki,és erre muszáj büszkének lennem.De nem nézhetek fel a gyilkos családomra és önmagamra.

Annyira szégyeltem magam!Szinte gyűlöltem vámpír énemet.Egyedül csak egy átlagos ember akartam csak maradni,aki átlagosan éli az életét,öregszik,nem kell ölnie, a családja miatt,szerethet valakit, és még sorolhatnám.De nekem nem adatott meg a normális és egyszerű élet.Meg kellett elégednem az akkori életemmel(ami szörnyű és kibírhatatlan volt).

Bryan csak ült és kíváncsian bámult.

-Hát...vagyis...

-Igen Elizabeth?

-Tudod hogy nagyon szeretlek.És azt is tudod hogy érted képes lennék meghalni.

-Igen tudom és én is így érzek-mosolygott.Nem bírtam a szemébe nézni.Nem volt szívem belenézni gyönyörű mély barna szemeibe.Amik nemsokára fényüket vesztik az én kezeim által.De muszáj voltam neki megmondani:

-Bryan!Neked most meg kell...-eszembe jutott valami.Szó nélkül a konyhába rohantam.A fiókokat remegő kézzel kezdtem ráncigálni.Kést keresve rohangáltam.Majd megtaláltam a legnagyobb és legélesebb kést.Visszamentem kedvesemhez.Ő csak ijedten nézett rám:

-Mi a baj?

-Hogy mi a baj?!Az hogy most meg kell hogy ölje...-lassan lépkedtem hozzá,közben felé tartva a végzetes kést.De ő csak állt,némán és rám nézett.A düh a harag és ki tudja még hogy mi késztetet arra hogy belé szúrjam a tőrt.De nem tettem meg.

Magam felé tartottam,és beleszúrtam a szívembe.Iszonyatosan fájt,ahogy áthasította hideg,sötét szívemet.De mintha megkönnyebbültem volna.Azért mert életben hagytam valakit aki fontos volt nekem.Bryan odafutott hozzám:

-Te meg mit csinálsz?Azonnal hívok segítséget!-már nyúlt volna a telefonjáért,közben én a földre zuhantam,és megragadtam a kezét:

-Hagyd csak!Rajtam már nem lehet segíteni.-vörös vérem folyni kezdett,mint a patak.S egyre erősebben áradt a testemből.De nem bántam meg ezt a döntésemet.Legalább neki nem kellett meghalnia.Ő még élhetett tovább,ameddig lehetett.És minél többet gondolkoztam ezen,annál erősebben éreztem hogy nem volt hiába amit aznap tettem.Végül is megmentettem egy életet!És ez a legcsodálatosabb dolog a földön.Legalább helyette valaki olyan halt meg,aki nem érdemelte ki a szeretetet,nem érdemelte volna meg a törődést és a szerelmet.

Nehezen kapkodtam a levegőt,néha néha már hörögtem,mert tüdőmbe az édes levegő helyett vér ment.Bryan ijedten meredt rám,de én csak nyugtatgattam:

-Semmi baj!Velem most ez történt,miattad.

-Én vagyok a hibás!Csak is én!Ha jobban szerettelek volna...

-Te vagy a legártatlanabb ember akit ismerek!Nem te vagy a hibás.Csak is én.Mert nem mondtam meg neked hogy..kh kh hogy én vámpír vagyok..és hogy meg kellett volna ölnöm téged...khkh

-Jaj ne beszélj már hülyeségeket!Most olyan állapotban vagy,hogy össze-vissza beszélsz.Mindjárt hívom a kórházat.

-Ne kérlek ne!Nem akarom hogy életben maradjak.Érted akartam meghalni,vagyis inkább helyetted és meg is fogok!Én csak egy szörnyeteg vagy...khkh angyal jelmezbe bujtatva...khkh

-Nem igaz!

-De.....-éreztem hogy már csak pár másodpercem van-azt akarom hogy tudd:Szeretlek!És érted halok meg!-szemeim lecsukódtak,testem utoljára rázkódott meg,és az utolsó lélegzetemet is kifújtam.Még hallottam Bryan eszeveszett kiáltozását,de tudtam hogy már nem segíthet.Hiszen rajtam már végképp nem lehetett segíteni.Ahogy átgondoltam a halálom pillanatában az életemet,örültem hogy valaki olyasvalaki helyett halhattam meg akit szerettem....

,,A halál könnyű,hideg néha drámai,szomorú de megnyugtató..."

Lilla: A halál dala

Cím:A halál dala
Írta:Lilla
Téma:Emlékek

Az árvaházban minden gyermek az álmok világában van már. Csak egy kisfiú nem. Ő csak ül az ágyában,és erőtlenül szorítja magához a kis, kockás plédet. Egy dalt dúdol, halkan. Csak ő hallja. Gondolatai nem itt járnak. Hanem egy hóval borított réten.

Szétnéz. Nem lát senkit,a pusztaságban. Lassan elindul, közben körbe , körbe néz.

Ahogy folytatja útját, egyre jobban fél. Néhol már lát egy pár fát. Aztán, egyre többet,és többet. Egy erdőben találja magát. Meglátja szüleit . A hóban fekszenek. Nem mozdulnak. Közelebb megy hozzájuk. És boldogan szólítja meg édesanyját.

- Anya!- de ő nem válaszol,csak némán, meredt szemekkel remeg. Oda fordul apjához- Apa?- ő sem szól.

Leguggol az apróság, és felveszi a kis, kockás plédet.Megszorítja.

Itt visszatér a jelenbe.Megnézi ,hogy nála van-e még lepedője. Bólint egyet.És újra elmereng.

Megint az erdőben van. A hideg,nyirkos erdőben. Szülei közé fekszik. Biztos csak alszanak.

Megint az árvaházban érzi magát. Szomorúan gondol arra: Nem kellett volna elaludnia!?

De aztán újra dúdolni kezd. Elméjében, éppen fekszik. Erőtlenül szorítja takaróját. Nagyon fázik. Anyja jéghideg testéhez bújik. Nem megy az alvás, számára. De aztán, lehet csak a hidegtől, de lehet, hogy csak a fáradságtól, de elaludt.

Arra ébredt, hogy anyja dúdol neki. Kipattan a szeme. De az anyukája nem dúdol. Meredten fekszik. Újra hallja a dalt. Egy nő lép elő a fák közül. Lassan közeledik a fiúhoz. Felveszi kezébe. Ringatja. Az apróság megnyugszik. Dea nő egyre erőszakosabb dalt dúdol. A fiú megijed. Ki akar szállni az ismeretlen öléből. De nem megy neki. A dúdoló szeme vörösen kezd izzani,és elhajítja a reszkető testet. Az gyengének érzi magát. Sejti,hogy meg fog halni. Szemei lecsukódnak.És csak ezt az egy dalt hallja.

Visszatér a jelenbe.Lenéz a lábai helyére. Le kellett vágni.De ő ezzel megúszta.De valakik nem! Szemei előtt lebegnek szülei fagyott testének képe. És még mindig az erőszakos dalt dúdolja. Sikítani kezd, csak sikít, sikoltozik. Gondozók rohannak hozzá. Minden gyermek felébred.Torkán erős nyugtatókat tuszkolnak le. De ő nem nyugszik. Csak dúdol,és sikít.

Minden este visszaemlékezik erre. És minden este akaratlanul dúdolja ezt a dalt. A halál dalát….

Gicus-Karácsony^^

Itt az első novella , a novella versenyemre:)
Még nem lehet szavazni, de felteszem azokét,akik már elküldték nekem^^
Jó szórakozást!!


Cím:Karácsony
Írta:Gicus=)
Téma:Gondolom karácsony^^

Már mindent előkészítettem Karácsony éjjelére.
Egész nap megállás nélkül sütöttem, főztem, takarítottam, karácsonyfát díszítettem és, hogy mindezzel végezzek estére, már hajnalban felkeltem.
Annyira izgatott voltam.
Már minden barátomnak megvettem az ajándékot, amit szántam nekik.
Nyolc órára lett megbeszélve a vacsora, amire a tíz számomra legkedvesebb embert hívtam meg.
Sajnos a szüleim már nem éltek, csupán a nővérem, aki Svájcban töltötte a karácsonyt.
Mivel csak egy óra volt a barátaim érkezéséig, így gyorsan elkészültem.
Egy kis smink, miután felvettem azt a ruhát, amit kivételesen erre az alkalomra szántam, majd laza kontyba fogtam hosszú, vörös hajam.

Pont elkészültem nyolcra, de még nem érkezett meg egy barátom sem, de a jó kedvem nem lankadt.
A késést a nagy hóra fogtam, amiből rengetek esett előző nap.

Félóránként bámultam kifele az ablakon, és néztem a kihalt utcát.
Még egyszer az asztalra pillantottam, amit szépen feldíszítettem, és már a vacsorával is régen elkészültem.
Annyit főztem, sütöttem, hogy egy hadseregnek is elég lett volna.
Kimentem a konyhába és vágtam magamnak egy kis csokis kekszet, amivel egy jó ideig elvoltam.

Már tíz óra lehetett, mikor már nem éreztem semmit. Sem izgatottságot, sem boldogságot.
Rá kellett jönnöm, hogy felültettek.
Egy „barátom” sem jött el, pedig megígérték. Még egy sms-t sem kaptam tőlük. Egytől sem.
Szörnyű volt az a tudat, hogy senki sem akarja velem tölteni a Karácsonyt, pedig annyit készültem rá.
Ekkor csöngettek az ajtón, én pedig úgy rohantam a bejárathoz, mintha kergettek volna, arcomon pedig hatalmas mosoly terült el, hogy talán Ők érkeztek meg…
De amint szélesre tártam az ajtót csalódottság töltött el, a mosolyom pedig eltűnt.
A postás állt előttem, ami furcsa volt karácsonykor.
A kézbesítő átnyújtott nekem egy képeslapot, majd Boldog Karácsonyt kívánt és elment.
A nővéremtől jött a lap.

Drága Húgom! Kellemes Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!

Legalább Ő gondolt rám – mondtam magamban, és leültem a kanapéra. - Talán rossz ember vagyok – gondoltam. Tekintetem az étkező asztalra siklott, ami telis-tele volt főtt étellel és sütikkel.
Hiába volt minden fáradozásom.
Ismét kinéztem az ablakon, hátha most érkeznek meg… de nem így történt. Senki sem volt az utcán, csupán egy kóbor kutya sétált el a ház előtt, ami fáradtan rogyott össze a ház kapuja előtt.
Kirohantam a házból, majd óvatosan megközelítettem a kutyát. Letérdeltem mellé a hóba, majd megsimogattam a buksiját. Szegény kutya teljesen le volt fogyva, már-már betegesen sovány volt.
Felvettem az ölembe, és bevittem a házba, majd lefektettem a kanapéra.
Szomorú szemekkel nézett rám. Ugyanolyan bánatos volt, mint én.
Egyedül volt karácsonykor, akárcsak én, pedig ez az ünnep a szeretetről szól, hogy azokkal legyünk, akiket szeretünk.
Az étkezőasztalhoz mentem, és leemeltem róla főtt húsos tálat, majd letettem a kutya elé, aki először kérdőn tekintett rám, s mikor látta, hogy ez csak az övé, leugrott a kanapéról, aztán rávetette magát a húsokra.
Olyan jóízűen falatozott, hogy ezt megmosolyogtam.
Legalább Ő boldog.
Leültem abba fotelbe, ami az utcára nézett, majd kibámultam az ablakon. Egyszer csak éreztem, hogy valami motoszkál a lábamnál. Lenéztem és láttam, hogy a kutyus volt, aki bánatos kis kutya szemekkel figyelt engem.
- Szeretnél az ölembe ülni? - kérdeztem, közben lehajoltam hozzá. Megnyalta az arcom, hátra dőltem, és hagytam, hogy az ölemben feküdjön. Elmosolyodtam, majd simogatni kezdtem a kutyus fejét.
Mégsem kellett egyedül töltenünk a Karácsonyt.

Szélvihar-12.fejezet(2.rész)

Na hello:)
Régen nem írtam:SS
De most írtam, nemhosszú.De mind1:)
Jah és boldog karácsonyt!
Ui.: Tessék novellátírni:DD





Lassan kezdtem nyitogatni a szemem.Még homályosan láttam. De az el-el folytott sikítások ,és a síráshoz hasonló hangok, utat törtek az elmémben, és kezdtemérteni mi történhetett. De amint láttam, akkor még világosabb lett.
Aida a földre görnyedve sírt. Nem is. Inkább szenvedett.Cody neem volt a közelben. Csak a két fiú. Josep,és Zachary. Lehajtott fejjel álltak előttünk.Ígaz.Még csak 2 és félévesek voltak.Tizenkét évesnek is kinéztek volna.
- Mi történt?-kérdeztemvégül. Mire Jo kinyitotta a száját, de visszais zárta-Mi, történt?-tagoltam idegesen, mire Zac kezdett beszélni.
-Mi.Mi...Gyil..Gyilkosok...Vagyunk-felemelte a fejét. Szeme aranybarnán csillogott a könnytől.
- Mi...Megöltük Tonyt...-folytatta Jo.Ő is felemelte a fejét. Az ő szeme nem volt könnyes. De kék írisze megbánást tükrözött.
- Miért?-tettem fel a legfontosabb kérdést.
-Mert bántott téged. Sajnáljuk...-Ekkor Aida feltápászkodott a földről, és lassan hozzánk kúszott.
-Köszönöm-suttogta elfuló hangon. Döbbenten néztünk rá. Nem értettük- Köszönöm, hogymegmentettetek attól a szörnytől.
-Nem értelek-suttogtam énis.
-Nem is kell.Itt...Itt maradhatok? -bólintottam.És megöleltem őt.



Fél évmúlva:

Minden nap sírtam.Edward miatt. Minden napírtam levelet. Igaz, nem válaszoltam, de tudtam, hogy él.
Ezen a napon, volt harmadik éve, hogy idejöttünk.
Békésen üldögéltem egy fa tövében. Egyedül voltam .A többiek elmentek valahová "piknikezni".Szóval éppen üldögéltem, mikor, megreccsent az egyik fa. Biztos Cody...Vagy Josep...Vagy valaki. De megéreztem a vámpír szagot. Felugrottam, és átváltoztam.Vagyis, csak akartam. Nem sikerült. Pofára estem, és onnan néztem fel. A levegő a tüdőmbe fagyott. És meredten néztem a vendégre.

Hi-hi=)

Sziasztok:)

Arra gondoltam:$Hogy indíthatnék egy "Novella verseenyt" ...A lényeg az lenne, hogy ha írtál-írsz-írni fogsz egy novellát, akkor azt küld , el nekem e-mailbe(vagy komiba...de inkább mailbe)

Én felteszem őket ide az oldalamra, és akkor majd lehet szavazni=)

FELTÉTELEK:

Legalább december 31. -ig küld be...(akkor elkezdődik a szavazás!!!)

Csak a saját novellád küld be!!!(Ez szerintem egyértelmű)

Később magadra nem szvazhatsz!!

Ha ezeket betartod, akkor nyugodtan jelentkezz:DD

A nyertes díja:Még meglátom=)

További jó napot:D

És tessék Novellát írni:)

lollipopp97@citromail.hu

Szélvihar-12.fejezet(1.Rész)

* Két és fél év múlva * . Forksban. / Aida /

Otthon ültem a kanapán, Mikor a telefonom csörögni kezdett. Eszeveszett módon kaptam Utána, abban a reményben, hogy talán Sarahék esett kapok valami hírt.

-- Haló?

-- Aida? Aida Kavets?

-- -Igen, én vagyok.

-- -- Én Tony vagyok. Nem kérlek tedd le! Tudom, hogy egy hülye dög voltam. De ki szeretnék békülni. Mindenkivel. Azért téged akartalak, mert te nem ölszmeg ... Remélem ... Szóval ha találkozhatnánk, és ... szóvall megbeszélhetnénk ...

-- Persze ... De hol?

-- -- A La Push-i iskola előtt. Tíz perc múlva.Viszhall.-és letette.

Tíz perc múlva, megérkezett Tony. De vaéami olyan dolog történt, amit hinni se tudtam volna.

/ Sarah / * A réten *

Két és fél év, nem kis idő.Zac és Jo már egész nagyok lettek. Körülbelül egy tíz éves gyerekre hasonlítottak.

-Zac-Joseph!-Mondtam és a két fiú rögtön ott termett.

-Igen Anya?-Nevette Zac.

-Éhesek vagytok?

-Ja!

-Oké ... Akkor ... Akkor egyetek-mosolyogtam.

-Na de Anya ...- nyüszítette Jo. Az egyik fa megreccsent, és Aida lépett elő.

-Aida!-Szaladtam oda hozzá, és ölelgettem meg, de ő eltolt magától.

-Nem barátkozni jöttem Bloom!-Dörmögte. Rosszul esett. : Pont azt mondta mint amit először, mikor elment hozzánk ...

- De mi már barátok vagyunk ...

-Nem! Csak voltunk!

-Mi ... Beled mi ütött?-Makogtam a fejemet fogva.

-Tony ... Ő ütött ... Vagyis inkább belém vésődött -nevetett gonoszul, majd az egyik fa m egint megreccsent, és most Ton y lépett elő.

-Szia! Rég láttuk egymást ... gondoltam, tennénk egy látogatást, és megölnénk titeket.

-De ... De Aidát ha ... Ha szereted, akkor miért ölnél meg?

-Túl sokan haltak meg miattad!-morogta.És nekem ugrott. Aztán már csak az édes tudatlanság ...

Szélvihar-11.fejezet(2.rész)

Letettem a tollat,és elolvastam a levelet.Ak önnyeim még jobban folyni kezdtek, de nem érdekelt.A papírlapot Alicenak adtam.Aki megígérte , hogy bármi áron eljuttatja Edwardhoz.

-Indulhatunk?-kérdezte Cody az egyik kisbabát fogva. Vagyis inkább hozzá volt kötözve…De nem lényeg…

-Persze-bólogattam hevesen, és elvettem Alictől a másik picit-Hiányozni fogsz!-ölelgettem meg barátnőmet.

-Muszály mennünk-zavart meg Cody.

Magamhoz szorítottam az édesen alvó csöppséget, és futni kezdtem, Cody is követett.És csak futottunk, futottunk, és futottunk. Szinte semmit nem vittünk magunkkal, csak pár váltóruhát.Kedves volt Codytól , hogy velemjött.De ő falkai kötelességének érezte.

Két nap múlva fáradtan estünk a puha fűbe.Végre megérkeztünk. Még mindig gyönyörű hely volt. Annyi kivétellel, hogy már őrzött emlékeket.

- Hogy fogják hívni őket?-kérdezte Cody este, a tűz mellett ülve.

- Az egyiket Ed…Nem…Az túl fájdalmas lenne…Zachary-nak…Mindig tetszett ez a név…

- -És melyiket hívják majd így?

- -A bronzvöröshajút…Ő…ő Edwardra emlékeztet…Gondoltad volna…Hogy már két naposan lesz hajuk?-mosolyodtam el.

- -A másik rád hasonlít…Fekete haj, ragyogó kék szemek…Pont mint te.

- -Igen. De azért sajnálom őket…Zacharyt…és na várj! Joseph!

- Szép nevek.Biztos Edwardnak is tetszene.Bocsi…

- -Ne!Hagyd csak…Már megszoktam , hogy , hogy nincs most velem.

A házban aludtunk.Rémálmaim voltak.Mély álomból hirtelen ébredtem, és rögtön papírt, és tollat kerestem.

Drága Edward!

Nem jöttél. Hiába vártalak.

Nem akartam még írni, mert az valahogy lelomboz. Csak azt erősíti bennem, hogy lehet vissza se jössz. Bár most nem sírok. De sírnék. Azt hiszem, már teljesen kiszáradtam. De ne aggódj!Eszek rendesen. Már amit találok persze…

Már adtam nevet a fiainknak…Remélem neked is tetszenek a nevek. A fekete hajúnak Joseph a neve. A bronzvörös hajúnak pedig Zachary. Nagyon szépek…Bár most Zachary egy kicsit sok fájdalmat kelt bennem, mert pont olyan mint te…

De nem ezért írok…Hanem , mert álmodtam. Tudom, ez nem olyan nagy dolog. És nem is kéne elmondanom…De rémálmom volt…És mikor felriadtam…Ilyedten tapogatóztam magam mellett, hogy valyon merre lehetsz. Aztán tudatosult bennem, hogy nem vagy itt velem. És ezért írok… Mert tudnom kell, hogy jól vagy-e…Vagyis…Csak magamnak bizonygatom azt, hogy el tudod olvasni ezt a levelet, éshogy most arra gondolsz amire én. Hogy szükséged van rám.

Most sok hülyeséget összehordok. De neked ez egy perc amíg elolvasod, úgyhogy folytatom a levelem.

Kicsit kellemetlen nekem, hogy most csak írok, és írok!Te pedig nem válaszolsz…Bár ha visszajönnél…

Ugye te jól vagy? És nem esett bajod? Hülye kérdések tudom…De most én is hülye vagyok!Tiszta depressziós!CSAK GYER MÁR IDE HOZZÁM!!!Jó, tudom, hogy ez nem kívánság műsor…És , hogy ez a levél el sem fog hozzád jutni…Mert ugyebár: Alice nem fog idejönni ezért a levélért…

Szeretlek, és soha el nem felejtelek!

S.a.r.a.h

Szélvihar-12.fejezet (1.rész/BÚCSÚLEVÉL EDWARDHOZ)

Papírra vésem életem szikráit,
Elhervadt lelkemnek gyönge pilláit.
Tollam tintájából, fájdalmam folyik,,
Gyenge ujjaimból, a toll kiesik.

Szívem fájdalma, pacaként hagy nyomot,
Könnyem áztatja egy teleírt lapot,
Fény világítja a vizes "dombot".
S megcsillant benne egy fájó pontot.

Hiányzol, ez a szó, oly szívbemaró.
Fedi szívemet, kemény jégtakaró.
Nézem a szavakat, és oly fájlaló,
hogy nem vagy itt, csak mint kemény, fájó szó.

Drága Edward --

Százszor fogalmaztam meg magamban ezt a levelet. Százszor javítottam ki a hibáimat. Mert, ha a legtöbb utoljára szólok hozzád, akkor ne csak olvasd szavak sokaságát. Hanem azt, hogy mit érzék leginkább, és hogy várni foglak.

Már most hiányzol. Hiányzik, ahogy rám nevetsz. Ahogy megölelsz. És a mámorító csókjaid is. Ha nem lennének a kisbabák, végeznek magammal. Végeznek, hogy ne kelljen azzal a tudattal élnem, hogy lehet, te már nem élsz. És, hogy nem biztos, hogy elolvasod ezt a levelet.

Két fiúnk született. Még nincs nevük. Kár, hogy nem láthatod Őket. Ezért is sírok. Mert nem lehetsz itt.

Mit mondjak, ha majd azt kérdezik a gyerekeink.

-- Hol van apa? Miért nincs itt velünk?

Mit mondjak nekik, hogyha kérdeznek rólad? Meséljek nekik? Hogy te vagy a világ legjobb vámpírja? És egyáltalán elmondjam nekik, hogy mi, mik vagyunk? Vagy ...

Ha olvasod ezt a levelet. Akkor gyere el! Gyere minnél hamarabb. És ölelj magadhoz.Mond, hogy szeretsz. Hogy olvastad a levelem.

Gyere el, és ne menj el. Arra a helyre megyek, ahova te VITTEL-ban/ben. Bár nélküled nem lesz olyan szép ... ... Mégis eszembe fog jutni, az a sok, régi emlék.

Mikor elhagytál ... Akkor egyszer elmentem oda, mert azt hittem ott leszel.

A könnyeim átáztatták már a papírt. És lehet, el sem olvasható ez az írás.De én bízom benne, hogy olvasod el ...,

Ha mégse jönnél ... Akkor majd írok levelet! Majd Aliccel elküldetem.Hogyha életedet vesztenéd ... Érezném, mert egy kötŐDés megszünne irántad.

Lehet, nem is nézel erre a papírra, mert felkavar a tudat, hogy nem velem vagy.De ... majdha elég erŐs leszel, hogy elolvasd ... Akkor csak azt jegyezd meg, hogy

♥♥ ♥ ♥SZERETLEK ÉS HIÁNYZOL!?♥♥ ♥ ♥

S A R A H

Szélvihar-11.fejezet

-Nem vagy elég erős…Nem tehetjük!

-DE!Idefigyelj!Csak egy pap kell.Nem kell násznép.Semmi.Csak végre házasodjunk össze.Szét akarnak minket váastani nem érted?-sipítottam.

-Rendben.Szerzek egy papot-rohant el Alice.

-Szerinted miért nem haltam meg?-kérdeztem szerelmem.

-Mert szükségem van rád, és mert részben vámpír vagy.

-Ahham.A többiek még „háborúznak”-bólintott.

*Öt órával később*

A pap előtt álltunk, hajnali három volt.Nekem nagyon fájt a hasam.Ami egyről a kettőre nőtt meg óriásira.Már a fogadalmon túl voltunk.De a papírok még hátra voltak.Kopogtak, mindenkiben megfagyott a vér.Az ajtó halk recsegéssel nyílt ki.

-Köszönöm Michael!-szólt a belépő a papnak.

-Nincs mit uram !-és elment.Nem volt vámpír.

-Mit keresel itt?-sziszegte Edward, a számomra idegen vámpírnak, akinek a szemei élénkvörösen csillogtak.

-Nem üdvözlöd a jó öreg Arot? Pedig azt hittem jóban vagyunk…-szólt a férfi.

-Sosem voltunk jóba!

-Edward ki ez?-kérdeztem csendesen.

-Sarah légy csendbben!

-N-ne! nyugodtan beszéljen- közeledett felém , és rátette a kezét a vállamra.

-Kétszer ugyanaz a hiba? Neki sincsenek gondolatai…Pont mint Bellának-nevette.

-Bellát hagyd ki ebből!-ugrott Edward a férfira. Az ajtó kitört, és még vagy százan jöttek be. Ekkor a film véget szakadt,mert elájultam.

Hülye ötlet volt, hogy nem kell násznép.És , hogy senki, még Alice se legyen itt.Szánom azt a szófordulatot, amely nyilvánvalóvá tette, hogy nem kell semmilyen őrség, és semmi.

Kinyitottam a szemem.Alice , és Cody ültek mellettem, kezükben egy-egy kisbabával.

-Ők …-kezdtem.

-Igen a tieid.-szólt közbe Alice.

-És Edward?

-Elvitték…A Volturi…Meg akarják ölni.Téged is megakartak.De elhoztunk, mielőtt észrevettek volna.Carlise segített a szülésnél.Azon kívül…El kell mennünk.-Alice.

-Van még időnk?

-Van…-Cody-Három óra múlva indulunk.Te a gyerekek, és én…Ha már az alfám vagy.

-Igen…Magamra h agy nátok?

-Persze…-és elmentek.Tollat,és papírt ragadtam,és írni kezdtem, azt a levelet,amivel lehet,hogy utoljáraüzenek neki

Szélvihar-10.fejezet

/Edward/*Az esküvő előtt egy héttel*

Miután visszatértem a vadászatból, a házunk előtt vártam Saraht. Csak vártam és vártam.Fél óra múlva, Aliccel együtt, mosolyogva szökdeltek felém.

- Hol voltatok?- kérdeztem, miközben jól megszorongattam szerelmem.

- Azt látom…Na, de gyere!Az esküvőt még meg kell szervezni.

- Oké-felelte unottan és követett.

*Az esküvő napján*

Izgatottan álltam az ajtó előtt, hogy végre bemehessek. Ekkor megszólalt a zene, és én besétáltam…Aztán Sarah lépett be az ajtón. A zene ritmusára lépkedve. Bár ő biztosan idefutott volna. Mikor a terem közepéig elért, az egyik sorból előugrott Chris és ráugrott Srahra. Szegény fel sem fogta mi történik, mikor a támadója nyakába vájta fogait.Alice-ék kivitték nagy nehézségek árán. De az ajtó előtt sokkal többen álltak. Többen mint először. Én csak Sarah remegő testét fogtam kezemben, és figyeltem ahogy a méreg szétterjed testében, és halkan sikít.Szememmel Carlise urán kutattam, de sehol sem találtam. Futni kezdtem és meg sem álltam a házunkig, ott letettem a kanapéra, és gondolkoztam mit tehetnék.A vámpírméreg, megöli az alakváltókat…Mintha a fájdalmai enyhültek volna kinyitotta a szemét, és erőtlenül elmosolyodott.

--Ne hagyj meghalni…Terhes vagyok-suttogta, és szemei újra becsukódtak.Terhes?És ezt miért nem mondta?Bár , ha nem lenne az, is megmenteném…Csak tudnám , hogyan.

-Edward!Hogy van Sarah?-rohant be Alice .

-Az életéért küzd!Nem tudom mit csinálhatnék…-túrtam a hajamba.

- Hozd utánam!-És eltűnt, felvittem a fürdőszobába, ahol a kádban jéghideg víz volt.

-Tedd bele!Akkor enyhül a méreg általi fájdalom-mondta bölcsen a húgom.

Sarah erőtlenül nyitogatta a szemét, aztán újra lecsukta, és a magasba emelte jobb kezét.Ami végül a vízbe esett.

/Sarah/

A méreg enyhült, és helyét jeges fagyos érzés vette át.Biztos valaki a fűtéssel szórakozik, egyszer forró, egyszer jéghideg.Erőtlenül nyitogattam a szemeim, de nem láttam semmit, így visszacsuktam.Felemeltem a kezemet, hogy megfogjak valmit, amibe kapaszkodhatok, de csak a levegőt markaoltam, így a kezem visszaesett a hidegbe.Újra kinyitottam a szemeim.Edward és Alice arca jelent meg előttem.

-Miért van ilyen hideg?-kérdeztem suttogva, mire felemelt Alice, és elvitt valahova..A hasamban éreztem valami lüktetés félét,biztos nőtteka gyerekek.Ezt a gondolatot megmosolyogtam magamban , de aztán újra a történéseket figyeltem.Letettek egy ágyra, engem pedig elnyomott az álom.

-Igen, a Volturi jön Edward!Nem nagyon tetszik nekik ez a : féligvámpírfélig varkas dolog, megjhogy ti együtt…Meg az se, hogy gyereketek lesz…-hallottam meg Alice hangját.

-Mikor jönnek?

-Holnap…De, ha még most összeházasodtok, nem tehetnek semmit…Nekik is van lelkük…Ha kicsi is…

-De Sarah , még nincs olyan jól, hogy megtartsuk az esküvőt!-Edward.

-De igen!-szóltam közbe.