Szélvihar-9.fejezet

Egy hét elteltével, már mindenki sebei begyógyultak.Az esküvőt is megtervesztük.És reméltük, most tényleg meg tudjuk tartani.

- Sarah!Mi van veled?Így , hogy fogsz beleférni a ruhádba?-teremtett le Alice.

- -Miért?

- Hát…Bocsi…De híztál egy keveset…Atya Úr Isten!Terhes vagy!-tapsikolt.

- Miből gondolod?

- -Hát…rosszul voltál egész héten, és most már biztos!

- -De…egy hét alatt még…érted…

- Mesélt neked anyukád, a vámpírok szaporodási folyamatáról?

- -Igen…Azt mondta, hogy alig két hónapig volt terhes…De…Apám- csaptam a homlokomra- Edward nem tudhatja, amíg nem tuti!

- Vadászik…Gyere!Menjünk Carlisehoz-vigyorgott.Amint beértünk a kórházba, szembe jött velünk Ő.

- - Sziasztok.Mit szeretnétek?-kérdezte.

- -Sarah terhes-ugrált Alice.

- - Nem hinném…Ezért jöttünk ide.

- -Rendben, gyertek-indult meg egy szoba felé.Lefektatett valami székra, és bekente a hasam zselével.Aztán valamit húzogatott rajta.Közben pedig sokszor hümmögött.

- -Mi az?

- -Ikrek!-mosolygott.

- -Na neee!-kiáltottam örömömben.

- -Nyugi!Még azt hiszik gyilkolunk…-tapasztotta a számra a kezét Alice.

Boldogan ugrándoztam hazafelé barátnőmmel.Edward már az ajtóban állt.

-Hol voltatok?-ölelt magához.

-Hmm…Sehol!-legyen meglepi…majd az esküvőn elmondom.

-Azt látom…Na, de gyere!Az esküvőt még meg kell szervezni.

-Oké-mondtam unottan.

*Az esküvő napján.*

Talán ez lesz a nagy nap.Nem úgy mint legutóbb.A tükörben szemléltem időközben egyre növekvő hasamat.Majd felöltöttem a ruhát, és mélyet sóhajtottam.A fűzőt jól megkötöttem, hogy ne látszódjon a pocakom.

-Sarah, mehetsz.Mindenki itt van-suttogta Alice .

-Jó…Egy pillanat-ujjabb sóhaj, és kiléptem a szobából.Körülnéztem a kis templomban.Csak a rokonok voltak ott.A lassú zene ütemére lépkedtem az oltárhoz.De megbotlottam a ruhámban, és elnyaltam a földön.Mindenki morogni kezdett…Rám?De ezen már nem gondolkozhattam, a szédülés és a feketeség győzött.Lángok lepték el a testem, és a nyakamból szivárgott.Mintha valaki megharapott volna.Chris…Mondtam magamban, a fájdalom ujjabb hullámokat eresztett, én pedig fájdalmasan sikítottam.A fájdalom enyhült egy kicsit.Talán a halál.Mert a vámpír méreg megöli az alakváltókat.Mégegyszer kinyitottam a szemem,Edward állt felettem, én pedig csak halvány mosolyt küldtem felé és azt suttogtam.

-Ne hagyj meghalni…Terhes vagyok…-és a sötétség megint ellepett.A tüzek újra visszatértek , égették a bőrömet.