Szélvihar-1.fejezet

Na éééééééééés itt a rész! Bocsi a késésért, csak szar volt a gép:(

(Edward szemszöge)

　

Amint kiléptem a szobából, hiányérzetem támadt.Tényleg itt akarom hagyni?Ugyan dehogy!De az ő érdekében...Nem fogok senkivel sem beszélni!Nem akarom, hogy lebeszéljenek, a terveimről!De egy levél még belefér nem?

Papírt, és tollat ragadtam, és írni kezdtem a levelet...Alicenek címezve:

　

Bocsánat! Tudom, hogy most nagyon mérges vagy rám...és , hogy Sarah is az...De neki most arra van szüksége, hogy bevésődjön, egy farkasba, vagy emberbe...nem tudom...De nem Rám van szüksége...

Minden próbálkozással adj fel!Nem fogok, visszajönni!De ti maradjatok itt, és vigyázzatok rá!Nem szeretném, ha valami kárt tenne magában!

De azért szeretném, hogyha minden nap felhívnál, és elmondanád , hogy mi van vele...És hogy milyen a hangulata, mitcsinált stb...Ha Ő kérdezdne rólam, mond , hogy már elfelejtettem őt...hogy már nem szeretem!Pedig ez nem igaz...

Kérlek téged, hogy sokat foglalkozz Sarahval...És vigyázzatok rá!

Köszönöm!Szeretlek titeket...és Saraht is...

Edward

Az üzenetet, a kisasztalra tettem, és elhagytam a helységet...Tíz másodperc múlva, már Forks is távol volt...És én minden pillanatban emlékeztettem magam, hogy nélkülem boldogabb lesz...

　

　

　

(Alice szemszöge)

Amint megtudtam , hogy megtalálták Saraht, visszafutottam a házba, hogy lebeszéljem Edwardot a döntéséről.De mire a házba értem, ő nem volt ott, csak egy levél az asztalon.

Ez mekkora hülye!Istenem!A levél egy búcsúlevél volt...Elment...

Sarah lépteit hallottam meg, futott, és mikor leért, rögtön a földre rogyodt...Engem észre sem vett, pedig ott voltam, ezt jelezvén megfogtam a vállát, és azt mondtam, ami neki a világ végét jelentette.

-Elment...-ő mégjobban sírt, én felálltam, és elmentem...Hagytam, hogy sírja ki magát...

　

　

(Sarah szemszöge)

Ez...ez nem létezik! Elment? Most..most ez komoly?Itthagyott, mikor nekem van teremtve?Hülyeség!Ez csak egy rossz tréfa! Mindjárt ki fog derülni!Csak még pár másodparc...

　

A másodpercek teltek, és az órák is...Nem bírtam tovább kémlelni, ézt a szépen feldíszített teret...Egy helyre volt szükségem...A pincére...Hogy mikor voltaam ott?Mikor Chris elhagyott...Gondolkoznom kellett, most is ezt kell tennem...

Mintha eddig nem is ültem volna, futottam a házunkhoz, a pinceajtó, mint mindig, résnyire volt nyitva.Kinyitottam, és felkapcsoltam, a lámpát.Az halk zúgással, és ernyedt pislákolással jelezte , hogy bekapcsolt.Ugyanolyan volt, mint mindig, a vakolat fehér színe, már sárga, és töredezett.A lépcső fokai csorbák, és hidegek...De nekem pont megfelelő....Levetettem magam az egyik ilyen csorbaságra, és gondolkozni kezdtem...Na jó...ez erős szó rá...Mondjuk inkávbb azt, hogy álmosan pislogtam a félhomályos világban...Az ajtó nyitódott, és csukódott. Cody jöttt be, de nem néztem rá, csak halkan sóhajtottam.

- Nincs semmi baj!-nyugtatott.

-Már , hogy ne lenne? Ő volt a bevésődésem...és elment...hú de nincsen semmi gond!Tudod milyen érzéés, hogy minden férfinek , csak a körvonalát látom?És , hogy minden szemrebbenésem alatt az Ő képét látom?

-Igen...Tudom...-hajtotta le a fejét, rákaptam a tekintetem, ő pedig folytatta- Tudod...Én ... bevésődtem...Tíz éves voltam...Mikor elkezdtek kergetni...mert a szüleim...Szóval mert nem akarták, hogy átváltozzak, de nem kaptak el, és átváltoztam, abban a pillanatban, hogy földet értem , farkasként, éreztem, hogy erősek az érzéseim az egyik vámpír iránt...Igazából...Ő nem is kergetett...Ő inkább csak ilyen...nem tudom...Szóval, én közeledtem felé, de ő nem viszonozta az érzéseket, egyszer viszont elcsalt engem egy rétre...Akkor támadtak meg...akkor segítettek a szüleid...-a végére, már szipogott...De engem nem hatott meg...még fiatal...majd bevésődik mégegyszer, vagy isten tudja...

-Nagyszerű...neked legalább van egy izgi sztorid...Kergettek bevésődtél BLA-BLA....Lesz mit mesélned az unokáidnak...De én mit mondhatnék?Szerelmes lettem , megcsaltak, elhagytak, szerelmes lettem, bevésődtem, meghaltam?Elég érdekes mese lenne...-tűnődtem el.

A kislány halkan felállt, és távozni készült, de én megfogtam a kezét, és megöleltem...Ez nem én voltam...Én szeretem Codyt!Elmondta nekem a titkát...Én meg jól leteremtem...

-Bocsáss meg!-suttogtam, ő pedig még jobban bújt hozzám.

　

Elnyomta az álom, de én nem voltam fáradt.Inkább néztem a pislogó lámpát, mely rövid idő múlva kialudt.A pincében csend uralkodott.Csak a levegő vételeink monotom csengesé hallatszott.

A sötétség is itt honolt, csak a bágyadt hold-fény ragyogott be a szobába, a szellőztetőn át.Telihold volt...Pont mint egy legendában...Teliholdkor változik át farkassá.Ez a gondolat, megmosolyogtatott.Tovább néztem, a sárga gömböt, és ráeszméltem, hogy ez egy új életet jelez...Egy új életet, Nélküle, másik formában...